19 december 2015

Bring It Back- Second

Hellóka! Nos igen rég jelentkeztem. Nem terveztem magyarázkodni, de most muszáj lesz. Több ok is közrejátszott, miért is nem volt új rész. Az egyik az, hogy idén kezdtem a gimit. Kéttannyelvűbe járok, ezért sokat kellett tanulnom, hogy belerázódjak ebbe az egész hercehurcába, a gimit is szoknom kellett, az osztálytársaimmal alakítottam ki a kapcsolatokat, s a többi. A másik, hogy koleszos vagyok, ezért csak hétvégente vagyok itthon, laptop közelbe. Internetem van, csak a telefonomon, úgy viszont nehéz lenne kirakni a rézt. Viszont ma sok minden történt velem, hisz megpróbálkoztam belépni más világba - gondolok itt a fotózások és a színészet világára-, ami miatt Orosz Barbarával beszélgettem. Igaz nem sikerült, de rá kellett jönnöm, hogy nekem az írás marad, ezért próbálok csak erre - na meg persze a sulira - koncentrálni, így folytatom rendszeresen a blogot, emellett könyvet írok és novellákat. A nővérem tervezi, hogy amint kész lesz a könyvem, addig harcol, amíg ki nem adják, úgyhogy, lehet hamarosan láthatjátok a könyvesboltokban,és remélem venni is fogjátok. De nem is húzom az időt, jó olvasást, remélem tetszik, és lesz pár olvasó még!

Bring It Back - Second



Bring It Back-second
Magamban kis izgatottsággal írom meg a már megszokott szerződést, miszerint én készítek el egy fotósorozatot. Mikor elkészül a nyomtatásra kattintok, s várom, hogy a szerkentyű kiadja a lapot. A kis irodába, ahol néhány képen, egy asztalon és pár széken kívül nincs más, hírtelen csend lesz, csak a gép zakatolása hallatszik. Mind a ketten, én és Mr. Hill is várjuk, hogy megtörténhessen a mai nap utolsó dolga, ami nem más, mint, hogy aláírjuk a megegyezést. Mikor Mr. Hill belépett, hogy megbeszélhessük a megbeszélni valókat, nem is gondoltam volna, hogy hamarosan ennyi minden az ölembe hullik majd. A papírt a kezemben fogva aláírom először én, majd odanyújtom a velem szemben ülő, kissé borostás, körülbelül negyvenes éveiben lévő figurának. Zakója zsebéből előhúz egy gravírozott tollat, amit kicsit furcsállva nézek, de inkább figyelem, miközben átfutja szemeivel a kis szöveget, s kacskaringós betűkkel leírja nevét. Tollát visszahelyezi, a gondolom jól megérdemelt helyére, s rám néz.
-          Nos, akkor a megegyezés szerint szerdán jövünk a srácokkal, hogy elkészülhessen a fotósorozat – említi meg ismét a dolgot, viszont a szemében csillogást vélek fel, amikor a bizonyos személyeket említi.
-          Hány főről lenne szó, mivel akkor nem mindegy mekkora a terem nagysága – tudakolom meg, s láthatólag elgondolkodik a kérdésemen. Ezek szerint nem három főről van szó.
-          Hát gyors számításaim szerint tizenegy, h nem betegszik meg addigra egy se. Viszont ha ez előfordul, akkor mindenképp tolunk az időponton.
-          Értem. Hát akkor szerintem mindent elintéztünk – szólalok meg kis szünet után, s jelentősen a karomon lévő órára pillantok, ami háromnegyed tizenkettőt mutat - , viszont nekem most sietnem kell, már várhatnak rám – mosolyodom el kínosan, hisz nem így szerettem volna elválni a következő kuncsaftomtól. Megértően bólint, majd egy gyors kézfogást követően ketten lépünk ki a kis teremből. Sietős léptekkel haladok a már megszokott útvonalon, s lépek be az öltözőbe, ahol már vár a sok felvenni való ruha, a sminkes és a fodrász is. Pár perccel később már az előre elkészített háttér előtt állok, s a kamera apró kattogásait hallgatom. Örömmel teszek meg mindent, amit a mostani fotósom kér, s dicsérő szavakkal illett, mondván remekül be tudok állni, és tökéletes az alakom. Arcomon a mosoly még nagyobb lesz, hisz kinek ne esne jól ilyesfajta bók?
Kezdem viszont unni, hogy már lassan egy órája itt mozgolódok, s még mindig nem akarja befejezni a dolgát. Én tudom, milyen kamera előtt állni, ezért nem szoktam teljesen beleélni magam effajta fotózásokba, hisz tudom, mennyire fárasztó tud lenni ez az egész hercehurca. Lassan befejezi, de tényleg nagyon lassan, s én végre szabadulhatok a kamerától. De csak fél órára, hisz jön a következő. Ismét a kamera előtt fogok állni, annyi különbséggel, hogy azok a képek egy divatmagazinnak fognak menni, és több lány illetve fiú is szerepel majd. Nekem itt kevesebb lesz a feladatom.
Pár perc múlva az öltözőmbe haladok, ahol áthúzom a ruhámat, majd a hajammal is és a sminkemmel is babrálnak egy picit. Elmegyek inni pár kortyot, de ahogy pislogok egyet máris a fehér háttér előtt állok a többiekkel együtt.
Három órával később már az irodában jó kicsit leülni, de inkább összeszedem a holmiijaimat, és haza indulok. A portán a recepciós aranyosan rám köszön, de tudom, hogy csak a látszat kedvéért. Hogy miért? Ő is fotós akart volna lenni, de neki nem sikerült, pontosabban miattam, és érezhető a harag felém. De nem tehetek ellene semmit. Próbálkoztam már vele, de se a főnököm, se más cégek nem engedtek. Fanyarul mosolyogva nyitom ki az így is nehezen nyitódó üvegajtót, és a meleg Kaliforniai levegőbe kilépve egyből az autóm menedékébe vonulok. Szeretek a munkaidők vége előtt hazamenni, mivel így nem kell a délutáni kavalkádban hazaszenvednem magam, és hamar a ház hűvösségébe menekülhetek. Az út kevesebb mint fél órát vesz igénybe, a kis kerülőutam miatt, így hazaérve a konyhába sietek. Előveszek némi hozzávalót és főzök egy kis ebédet. A dolgomat a telefonom éles hangja szakítja félbe. Érdeklődve haladok a kis készülék felé, amire rápillantva anyukámat látom.
-          Szia anya! – köszöntöm egyből, boldogan mosolyogva.
-          Szia Drágám! Otthon vagy már? – hangjából hallom, hogy a sírás határán áll. Félve bólintok egyet, ami felesleges, hisz nem látja.
-          Igen, mi történt?
-          Átmegyek. Ez nem telefon téma – megrémiszt viselkedése, ezért félve nyitom ki az ajtót, amikor becsönget.

16 július 2015

Bring It Back - First

Bring It Back - First






Szemeim a Nap első sugaraira nyílnak ki, s csukódnának is vissza, de hiába. A napom elkezdődik, menni kell tovább. Felülök hatalmas ágyamban, s a puha párnák máris hiányoznak. Nem olyan könnyű otthagyni azt a meleg ölelést, amit azok adnak. Takarómat gyorsan lehajtom takarva maradt testrészeimről, s óvatosan fordulok alvóalkalmatosságom széléhez. A földön már vár az est folyamán kihűlt mamuszom, amibe belebújtatom lábfejeimet. A hideg kiráz, de mit sem törődve vele felállok, így végleg elhagyva az alvás utáni vágyat. Gardróbomba lépve keresem ki futóruhámat, ami egy – nyár szempontjából nézve – enyhén feszülős térdnadrág és egy top. Ruhákkal a kezemben lépek ki melegséget sugárzó szobámból, s egyenesen a fürdőbe megyek. Lekapom magamról a pizsamának szolgáló, pár számmal nagyobb Arctic Monkeys-os pólómat, s helyette felveszem a kiválasztott ruhákat. Hajamat kifésülöm, majd felkötöm fejem búbjára. Sminkeléssel nem bajlódva indulok meg a nappali fele, ahol magamhoz veszem a telefonomat, a fülhallgatómat illetve a lakáskulcsomat. Futócipőmet felrángatom, ami kicsit nehézkesen adja meg magát. Szedve lábaimat megyek ki a friss levegőre, az ajtót bezárom, majd véletlenszerű lejátszásra állítom telefonomon lévő zenéket. Az első elkezdődik, én pedig megindulok a park felé. Imádok reggelente futni. Nem csak azért, mert mozgásban tartom magam, és fittebben tudok alkalmazkodni a mindennapi megpróbáltatásokhoz, hanem ilyenkor, reggel fél ötkor még nemigen láthatóak emberek. Az éppen felkelő Nap pedig még elképesztőbbé teszi a tájat. Minden olyan csendes és nyugodt. Az itt lakók ilyenkor még csak ébredeznek, s csak pár autó tűnik fel a láthatáron. Ilyenkor tetszik a legjobban a hely, hat órától már minden megy mint mindig, nyüzsögnek az emberek, taxik, buszok, autók mindenhol. Hogy is lehetne másképpen? Ez itt Los Angeles!
Lihegve teszem meg azt a pár lépést a kedvenc helyemig. Mindig itt állok meg, kicsit megpihenek, gyönyörködöm a látnivalóban, majd mikor már megunom, hazafutok. Leülök a padra, ami mint mindig, most is üresen áll. Fülhallgatómat nem teszem el, a zenék folyamatosan váltják egymást. A tájat nézve elönt a nyugodtság. Hogy miért? Magam sem tudom. Nagyot sóhajtva felállok, és először lassabban, majd egyre gyorsulva indulok meg haza. Otthon az órámra pillantva rá kell, hogy jöjjek, elment az idő. Délre már bent kell lennem munkahelyemen, hogy elkezdhessem a napi pörgést, s most hat óra van. Gyors fejszámolást végzek, amiből kiderül, hogy van háromnegyed órám a zuhanyzásra és a felöltözésre, húsz percem a sminkem és a hajam elkészítésére, negyed órám a reggelire és a közösségi oldalaim ellenőrzésére, egy órám a fotós kellékek elcsomagolásához, és marad fél órám, arra, hogy egy kicsit szusszanjak, illetve bepakoljak az autóba. Mosoly kúszik arcomra, tudván, hogy ez sima ügy lesz. Rohanva megyek a mai napon másodszorra a fürdőbe, ahol most a zuhanyt veszem meg célul. Megnyitom a vizet, de a szokásos melegebb helyett most inkább a hidegebb fokú felé hajlik testem. Mikor tisztának és izzadás mentesnek érzem magam, kilépek a kabinból, s törölközőmet megfogva indulok meg ruháim felé. Ma meleg lesz. Döntöm el magamban, majd kikapok a sok gönc közül egy fekete harisnyát, egy farmer rövidnadrágot és egy egyszerű pólót. Magamra kapkodva őket lépek be szobámba, ahol a sminkes asztalomhoz haladva eldöntöm, hogy az arcomat nem rejtem el két kiló vakolattal, meg eleve lesz megint egy kis modellkedés, egyszóval megkönnyítem a sminkesek munkáját azzal, hogy nem kell pazarolniuk annyira a sminklemosót. Egy kis alapozót viszek föl arcomra, majd jöhet a szempillaspirál, a tus és egy enyhe piros rúzs. Hajamból kirángatom a hajgumit, félredobom azt, bedugom a göndörítőmet, s laptopomhoz igyekszem. Felnyitom tetejét, majd egyből megjelenik a tegnap otthagyott YouTube. Kíváncsian kattintok rá a feltöltött videóra, amin már így is több ezer megtekintés áll, s pár hozzászólás is érkezett. Meglepődve nézem a képernyőt, de nem nagyon törődve vele, beindítom a szokásos lejátszási listámat. Dúdolva kezdem begöndöríteni hajam, majd mikor végzek vele gépemet kezembe véve megyek le a konyhába valami reggeli féleséget összeütni. A hűtőből előveszem a vajat, a szalámit, a sajtot, ezek mellé pedig salátaleveleket rakok. Előveszek egy bagettet, s csinálok egy Spencer-szendvicset. Becsomagolom, leteszem az asztalra. Nekilátok a reggelimnek, ami nem más mint egy tojásrántotta. Hamar elkészül, ami nem probléma, hisz hasam elégedetlen morgással adja tudtomra, hogy már kiürült. Mohón kezdek neki, s csak később jövök rá, hogy még nem hűlt ki, ezért lihegve próbálom lehűteni a számban elhelyezkedő falatot. Miután le tudtam nyelni, és nem égette szét a nyelőcsövemet, felnéztem Twitterre és Facebookra. Mindenhol azt vettem észre, hogy nagyobb lett utánam a kereset. A videót többen megosztották, amit mosolyogva nézek. Elhatározom, hogy ma ismét feltöltök egyet, hadd örüljenek.
Reggelimet befejezve elpakolok a konyhában, majd az otthoni műtermembe lépve megpróbálok emlékezni arra, mit is kell mára összepakolnom. Körülnézek a szobában, hátha segítséget találok számomra. Hamar meg is látom, hiszen az egyik falon van egy nagy naptár féleség, ahol inkább csak a napok vannak felfestve a falra, s a napok alatt sok post-it van felragasztva. Ezeken a kis papírdarabokon szerepelnek a fotózások időpontjai, helyszínei, és fajtái. A szobában helyet kapott egy íróasztal, amin sok sok papír gyülekezik. Ezek inkább kinyomtatott fotók, portfóliók, mintaképek, és egy kis hivatalos papír is helyet szorított magának. Itt sem ártana kicsit rendszereznem a dolgaimat. A papírok alól előkotrom noteszem, majd a pici lapocskákat a falról a füzetbe rakom át. Elkezdem összeszedni a dolgaimat, a táskák száma pedig már elérte a négyet. Államat vakargatva gondolkodom, hátha le tudom csökkenteni ezt a számot akár egyel is, de nem lehet megoldani. Váll rándítva fogom meg őket, és viszem ki az autóba. Még visszamegyek az elkészített ételféleségért, a laptopomért és a táskámért. Bezárom magam mögött az ajtót, telefonomon pedig leellenőrzöm az időt. 08:49. Új rekord!
Vigyorogva szállok be a kocsimba, és indítom be, majd a munkahelyem felé veszem az irányt. A forgalom lassan halad, a lejátszómból szólnak a különféle rock zenék, amiket élvezettel énekelek, vagy éppen dúdolok. Előttem a lámpa pirosra vált, lassan közeledek felé, majd a megfelelő helyen megállok. Telefonom megcsörren, én pedig igyekszem minél előbb a fülemhez emelni. Mikor megtalálom a keresett eszközt, közben meg már a rádióhoz nyúlok, hogy a zenének a hangerejéből lejjebb vehessek.
 Igen, tessék! – szólok bele illedelmesen. Megszokott rutin.
- Jó reggelt! Spencer Davis-t keresem.
- Jó helyen jár, Én vagyok az. Miben segíthetek?
- Egy fotósorozatot szeretnék kérni öntől.
- Rendben, megoldható – gondolkodom el, majd a lámpa zöldre vált, én pedig elindulok.
Oh éppen vezet? Akkor nem zavarok, visszahívom később.
Esetleg ma be tudna jönni a stúdióba, hogy megbeszélhessük a részleteket? – reménykedem benne, hogy válasza igen lesz, bár nem utasítottam el a nemleges választ sem.
Persze! Önnek megfelel a tizenegy óra? – imáimat meghallgatták, igent mondott. Ezeket az egyeztetéseket jobban szeretem személyesen intézni. Hogy miért? Ismét nem tudok erre válaszolni.
- Tökéletes. Akkor várom, Mr… - elakadok egy percre, de az úr kisegít a túlsó oldalon.
- Mr. Hill – mondja, de érzem hogy közben mosolyog – Rendben, Miss. Davis. Viszlát!
- Viszlát – nyögöm ki én is a végét, majd teljesen az útra szegezem a figyelmemet.
Közben nem is sejtem mit hozhat számomra a jövő ezzel a találkozással.

01 május 2015

Bring It Back - Prológus


Nos, nagy nehezen de ideért a prológus. És ha észrevettétek időben vagyok! Csak maradjon is így. Nem húzom tovább, csak annyi még, hogy a blog hivatalosan 06. 01-jén nyit, és ha minden igaz ezen a napon fogom hozni az első részt is. Remélem elnyeri tetszéseteket!
    Bonnie







PROLÓGUS


Gitárommal a kezemben ültem le az ágyamra, hisz fogalmam sem volt mit szeretnék. Elővéve laptopomat unottan nézegettem mit is énekeljek el, amit kísérni fogok egyetlen hangszeremmel. Minden elém került, de már egyik sem volt újdonság, hisz az összes laptopomon pihen videón. Aztán megláttam egy dalt, rákattintottam, hallgattam, s csak hallgattam hisz a dallama egyszerűen belemászott a fülembe. Csodálatos volt! Első dolgom a dal meghallgatása után rögtön az akkordok megkeresése volt, hogy át tudjam tanulmányozni. Közben folyamatosan a zenére koncentráltam, aminek szövegé kezdtem megtanulni. Szerencse, hogy kapó vagyok dalszövegekre. Miután megtaláltam a keresett dolgot, belekezdtem a gyakorlásba. Az üres házat a gitárom érdekes csengése töltötte be. majd hangom is csatlakozott hozzá. A kezem gyorsan járt a húrokon, kezdtem felbátorodni, s hiába az, hogy csak én vagyok a házban, mégis remegett a hangom, mint, amikor szerepelek. Itt még a laptopom kamerája sincs itt.
Elgyakoroltam kétszer is, s úgy döntöttem, ezt is felveszem, s megy a többihez egy rejtett mappába. Mire mindent beállítottam, addigra a szöveget is teljesen tudtam – hála a jó dallamnak - , így már csak az kellett, hogy felvegyem. Aztán hirtelen eszembe jutott valami, amit meg akartam valósítani. És talán ez a döntés volt a legjobb az egész életemben.

29 április 2015

Nyitás

Sziasztok! Nos kezdhetnék hosszú beszédet, de nem nagyon szeretnék ezzel most foglalkozni. A lényeg tömören megfogalmazva annyi, hogy mivel még nem igazán - egyáltalán - láttam még Shawn Mendes fanfic-et, ezért gondoltam belevágok. És nem csak azért, mert, hogy új és nincs ilyen, hanem egyszerűen felállt egy történet a fejemben, és ki akarom írni magamból. Imádom Shawn hangját, mindig megmosolyogtat/felvidít.
 Na de egy kicsit rólam! Nem ez az első blogom, volt már pár, más néven, de azokat belső okok miatt töröltem. Mondhatni már rutinom van a blogolásban, viszont a határidőkkel gondban vagyok. Igyekszem majd kéthetente egy résszel megajándékozni titeket, és remélem majd felkelti a blog az érdeklődéseteket!


Prológus: 2015. 05. 01
Nyitás: 2015. 06. 01.
Zárás: -